A budapesti Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó Zrt. és a fennállásának 40. évfordulóját ünneplő székesfehérvári Hétvezér Általános Iskola a 2021/2022. tanévben is megrendezi hagyományos irodalmi vetélkedőjét Fejér megye 4. osztályosai számára.

A verseny létrehozásakor a célunk az olvasás népszerűsítése volt, és ez máig meg is maradt.
Nagy örömünkre ehhez sikerült partnernek megnyernünk a Móra Kiadót.
1994-ben indult a negyedik évfolyamosoknak meghirdetett két fordulós verseny, melynek az alapját sokáig a MÓRA LEXIKON ismeretanyaga alapján állítottuk össze. 
2010-től egy fordulóssá vált a verseny, és minden évben egy – a Móra Kiadó – által megjelentetett gyermek/ifjúsági regényt dolgoz fel.
A visszajelzések és a töretlen részvételi kedv, azt igazolják, hogy versenyünk kihívást jelent, de ugyanakkor sok örömöt szerez a résztvevőknek.

 

A verseny részleteiről a plakátról tájékozódhatnak az érdeklődők.

A kitöltött jelentkezési lapokat a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre várjuk.

A 2023.mas verseny kiírás ide kattintva tölthető le:  Móra versenyfelhívás_2023.pdf

 

 

 

A 2022/23. évi vetélkedő eredményei:

 

A vetélkedő online szabadulószoba változatát itt lehet elérni:

https://view.genial.ly/634fd8ac409aab0017b7453a

 

 


Néhány cím a Móra – Hétvezér irodalmi vetélkedőn szereplő könyvek közül:
Móra Lexikon
Így élt Móra Ferenc
Boldogasszony papucsa
A szebeni fiúk
Micimackó
Tündérboszorkány
Klott Gatya, ne fárassz!
Altináj
Ízisz könnyei
A kelyhesek titkos temploma
Bell és Sebastian
Tisztaszívű Tamás titkos története
Az ellopott zsiráf
Gyerekrablás a Palánk utcában
Családcsere
Kalle nyomozni kezd
Borostyán az időkapus